A tavalyi évhez hasonlóan idén a téli időszakban is megrendezésre kerül az iskolák közötti sportvetélkedők versenye. A diákolimpia országos selejtezőjének a városi Sportcsarnok ad otthont ezen a hétvégén.

A zalaegerszegi Fedett Uszoda szolgál otthonául a 2015-ben első alkalommal megrendezésre kerülő Dóczi Éva Úszógálának, amelynek célja az egészséges életmód és az úszó sport népszerűsítése.

 24 órás torna az elhunyt magyar sportolók emlékére.

A ZTE FC legendás kapusa Kiskőrösön kezdte a pályafutását, majd 1969 és 1981 között a zalaegerszegi csapatot erősítette. 9 év alatt közel 187 mérkőzésen védte a Zalaegerszeg kapuját. 1981. május 27-én szerepelt utoljára az NB I-ben a Videoton ellen. A Keszthelyi Haladás csapatában fejezte az aktív labdarúgást.

Decemberben a Csarnok Kupa labdája ismét útjára indul!

Lassan a végéhez közeledik a nevezés az idei Csarnok Kupára, amit ebben az évben december 27-én, 28-án, illetve 30-án tartanak a zalaegerszegi Sportcsarnokban.