A IV. Városi Diáknapok keretében kerül megrendezésre a hétvégén az ,, Aludj máskor” elnevezésű 24 órás középiskolás vetélkedő a Zalaegerszegi Sportcsarnokban.

    7 évvel ezelőtt, 2008-ban csatlakozott először a város ehhez az országos kezdeményezéshez, melynek célja a közösségépítés és a pozitív rivalizálás. A versenyen a városi középiskolák mérhetik össze erejüket, kitartásukat és kreativitásukat. A vetélkedőben középiskolások 30-35 fős csapatai vehetnek részt. Az eseményre a sportcsarnokot játéktérré rendezik, s 24 órán át ebben a központban játszva szórakozva oldják meg a fiatalok az animátorok által kiadott feladatokat.  Természetesen számos kinti, városi feladat is megoldásra vár a játékosok számára, így a város lakóközösségének apraja-nagyja  is részt vehet a játékban. Idén április 17-én 9 órakor veszi kezdetét a megmérettetés és egészen másnap reggel 9 óráig tart majd.